14 évesen haditengerészeti iskolába kerül, 9 évig szolgál. 1880-ban egy privát vasúttársaság hivatalnoka, majd 1899-es nyugdíjazásáig egy gáztársaság felügyelője. A gáztársaság angol tulajdonosa alapította az osztrák Yacht Clubot, melynek 1894-es kiadványa már hajóépítőként említi. 1910-ben műhelyt létesít, hajóépítéssel, fajáték készítéssel és repülőgép modellezéssel foglalkozott.1921-ben Schrabatzba költözik, ahol 1933-ban egy 1924-es, nagyothallása miatt bekövetkezett lovaskocsi gázolásos balesete késői következményeképpen halt meg.
Első felesége Flora Mitterbacher 1801-április 25-től, második felesége Katharina Hofstatter.
Minden bizonnyal rá- mint hajóépítőre - vonatkozik a BUDAPESTI HIRLAP 1911-05-21-i cikke: —" (Egy magyar ember hidroplánja.) Egy Bécsben élő hazánkfiának, Komlóssy Károlynak érdekes találmányáról veszünk hirt. Egy oly hidroplán szerkezetet konstruált, a melynek segítségével óránként 90 kilométert lehet repülni a víz színén, még ár ellenében is. A kísérletek most folynak- A két méter hosszú kisérleti modell, — a melynek légcsavarait gumizsinórok beforgatásából eredő reakció hozta mozgásba, — egy perc alatt 300 métert repült a viz színén. Lényegében nem más, mint egy csónak, a melyre aeroplán szárnyak és légcsavarok vannak erősítve. Az előbbiek szélviharban le is szerelhetők. A készülék nem emelkedik fel a levegőbe, csapán a viz színére s azon siklik végig. A vizén nem borulhat föl, mert a hajótest két oldalán egy- egy kisebb zárt csónakocskát tartó rúd nyúlik ki, mint stabilizátor. A találmány iránt a hadügyi kormány is érdeklődik."
|