Nagy Iván: Magyarország családai         ( Komlóssy szócikk )

1857 és 1868 között jelent meg a tizenkettő plusz egy pótkötetes családtörténeti munka. Történész körökben máig csak „Nagyiván”-ként emlegetik: általában azok az alapvető forrásként hosszú időn át szolgáló művek szolgálnak rá az ilyen kedves-bensőséges viszonyt jelző becéző, összevont névre, amelyekkel való kapcsolat nélkül nem képzelhető el a munka az adott területen. A genealógia és a heraldika mindmáig nélkülözhetetlen alapművét a dualizmus korának hihetetlen szorgalmú tudósa, a balassagyarmati kisnemesi családból származó Nagy Iván írta. „Nemzetünk történelméhez adni kalauzt, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg, — főczélja e gyüjteménynek. Kényes és nehéz munka.” — írta az első kötet bevezetőjében a szerző. A Magyarország történelmét, közéletét ezer éven át meghatározó nemesi családok „nemzékrendje”, családi kapcsolatai egyfajta keresztmetszetét adják a feudális Magyarországnak. „Hazánkban az 1848-ki törvény hatályba lépteig [az ősiség törvényének eltörléséig] a nemzetet csak a nemes rend képezé. És noha vannak e körön kívűl is nem kevés családok, melyeknek tagjai akár a harcz, akár az irodalom vagy ipar mezején nem csekély horderejü szolgálatot tettek a közügynek, s kikre a hon büszkén tekinthet, — mégis a szereplő nagy tömeg a kiváltságosak sorából állott ki.” — írja Nagy Iván ugyanott. A többiek ténykedéséről ráadásul kevéssé maradtak fenn viszonylag megbízható, írásos dokumentumok. A „Nagyiván” forrásául legnagyobb részben levéltári anyagok: központi levéltárak, oklevelek, kancelláriai dokumentumok, a nagyobb családok csak többé-kevésbé gondozott magán levéltárai szolgáltak. A hiteles dokumentumok, forrásmunkák szűkössége, az érintett családok érdektelensége, nem egy esetben ellenérdekeltsége (ti. ne derüljön fény az esetleg pénzen vett kiváltságokra, mítosznak bizonyuló ősi származásra stb.) igen megnehezítette az egyébként is sziszifuszi adatgyűjtő, rendszerező munkát. Nyilvánvalóan nem lehetett (nem lehetséges) hibátlan, befejezett művet létrehozni: „Végre csalatkoznék, ki hinné, hogy e munka teljes, tökéletes és hibátlan leend. Ezt nemcsak egy ember, de többen egyesülve sem érhetnék utól soha. Ily mű kimerithetlen. Ezred év története áll hátunk mögött, ezt mind át kellene buvárolnunk, és még akkor sem érnénk czélt. Tévedésbe visznek magok a források is. És hány család van, mely maga sem tudja nemzékrendét negyed izig sem? — Ily műben mindég lesz igazitni, pótolni való, és ez a munka végén adandó pótlék-kötet hivatása lesz.” Mindenesetre tény, hogy az elmúlt csaknem másfél évszázadban nem akadt történész, aki hasonló alaposságú, igényességű munkába vágott volna, így Nagy Iván nemes célja teljesült: történészgenerációk számára szolgál máig nélkülözhetetlen kézikönyvül. Ugyanakkor nemcsak a szakembereknek ajánljuk a „Nagyivánt”, hanem mindenkinek, aki érdeklődik Magyarország ezeréves történelme, az azt meghatározó családok sorsa iránt.

Kempelen: Magyar nemes családok 

„Ötvenhárom éve, hogy Nagy Iván „Magyarország családai” czímű munkájának első, negyvenöt éve, hogy annak utolsó tizenkettedik és negyvenkét éve, hogy pótkötete megjelent. A szerző neve azóta szinte fogalommá vált: jelenti a magyar nemes családok egy olyan összefoglaló — egyetemes — gyűjteményét, mely annak a kérdésnek megállapítására nézve, hogy valamely család nemes-e, vagy nem az, csaknem egyedüli forrásmunka. Az utolsó félszázad azonban, mely alatt a tudományos kutatások egymagukban többet eredményeztek, mint az előző századok egész irodalma, annyi új felfedezéssel és adattal gazdagította a családtörténeti tudományt, hogy Nagy Iván hiányai mind érezhetőbbé válnak s a közönség, mely útbaigazításért fordul hozzá, már alig-alig találja meg benne azt, amit keres. Ebben a körülményben rejlik egy hasonló munka létjogosultsága.
(…) Az egész mű közel 120 ezer családot ölel fel, szemben az eddigi gyűjtemények 10—12 ezer családjaival szemben, gondos figyelemmel azokra a leglényegesebb adatokra, melyekre gyakorlati szükségük van azoknak, kik az ilyen munkában keresnek valamit. Tudom, hogy munkám, minden igyekezetem dacára, mégis hiányos és bizonyára tévedések is vannak benne. A hiányokat illetőleg azzal a vigasztalással igyekezem megnyugtatni lelkiismeretemet, hogy hasonló munka sohasem lesz teljes, másik aggodalmamat illetőleg pedig, hogy emberi gyarlóságunk kizárja tökéletes mű lehetőségét. (…) ugy érzem: nem végeztem és nem fogok egészen hiábavaló munkát végezni: aki kutatás céljából veszi kezébe, legtöbb esetben — hiszem — találni fog benne „valamit”, aki pedig csak szórakozásból lapozgatja, annak a figyelme is meg fog akadni egy-egy családon, mely érdekli.” — írja Kempelen Béla a Magyar nemes családok előszavában, 1911-ben.
A nyomtatásban 11 kötetet kitöltő mű

Turul (1883—1950)  ( Komlóssy szócikk )

1883-ban új tudományos társaság alakult, amely a történelemnek addig elhanyagolt társtudományait, úgymint a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát [pecsétisme], genealogiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelését tűzte ki céljául. Tagjai között éppúgy megtaláljuk a fenti tudományágak jeles tudósait, mint az arisztokrácia számos prominensét.
Ez volt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek közlönye, a Turul, 1943-ig negyedévente megjelenve szolgálta a fenti tudományágak művelőit, szerelmeseit.
Az első számban a tudós társaság alelnöke, a jeles családtörténész, Nagy Iván így fogalmazza meg az egylet és egyben a folyóirat hitvallását: „Mi is egyetértünk a római költővel, hogy «Nobilitas sola est, atque unica virtus» [Mert az erény az egyetlen tiszta nemesség]. Épp azért ennek külső emblemáit, a miket az emberi természet kiirthatlan hajlama alkotott, a miket a kegyelet ápolt, a történelem registrált, s a művészet gyámolított: sem a tudomány, sem a nevelés nincs hivatva megsemmisíteni. Sőt, éppen társulatunknak és közlönyünknek a tudomány érdekében hivatása leszen ezen a téren az elfogúltság mérséklése; a téves fogalmaknak helyes irányba vezérlése; az ál- és hiú feltevések kiirtása, szóval a hazai származás- és czímertan alapos szakismereteinek a kor színvonalához mérten hiteles és tudományszerű művelése.”

Magyar Nemzetségi Zsebkönyv   ( Komlóssy szócikk )

Lehoczky Tivadar: Beregvármegye a 14. században

 A BEREG c. folyóirat 1892.jan 3-i  és 10-i számában jelent meg a vármegye neves kutatójának cikke, mely a

kor történelmi viszonyai mellett  részletesen felsorolja a vármegye településein élő brtokos.nemes családokat és személyeket. A cikket fakszimile formában közöljük.