1925-ben tanítói oklevelet szerzett, 45 éven át tanító volt a Debrecen melletti Monostorpályiban feleségével Váry Katóval együtt, akivel 1931. dec.17-én kötöttek házasságot.1935-ben- és 1948-ban is - a Monostorpályi-i hitelszövetkezet igazgatósági tagja. Lakóhelyén leventefőoktató, tűzoltóparancsnok, az OKH(?) alelnöke, községi képviselő is volt, 1940-41-ben igazató. 1978-ban megözvegyült, ekkor Debrecen Izsó u.9. alatt laktak. Később, kb. 1987-ben gyermekei ellenzése mellett új házasságot kötött Schwartz Márta Annával.
1956-ban Monostorpályiban a helyi forradalmi bizottság elnökévé választották, de mivel ez nem a jelenlétében történt, a későbbiekben nem érte retorzió.
Halálhíre a helyi sajtóban :" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, KOMLÓSSY GYÖRGY, nyugalmazott tanító 86 éves korában rövid szenvedés utén elhunyt. Szeretett halottunk temetése 1991. január 24-én, csütörtökön 11 órakor lesz a Köztemető 2-es számú ravatalozójából" [HAJDU BIHARI NAPLÓ 1991-01-22]
|