A középkori Magyarországon a peres és jogi eljárások egyik legfőbb szereplője a királyi ember (homo regius) volt, aki a magyar jog szerint formálisan a király megbízottjaként biztosította az eljárás közhitelességét. A kezdetekben ténylegesen a király kiküldöttje (poroszló) látta el ezt a feladatot, a megyerendszer megszilárdulásával a megyei közgyűlés által választott köztiszteletben álló nemesemberek közül esetileg jelölt ki valakit a királyi kancellária. Feladatát általában a káptalani emberrel (homo Capitularis) együtt végezte. Utóbbi a →hiteleshely képviselőjeként az eljárás tanúja volt, és gondoskodott az írásbeli dokumentálásról.
Az eljárás során a törvényességért, a szokásjog diktálta feltételek maradéktalan betartásáért a királyi ember volt felelős. Ha bármi helytelenül vagy akár rosszhiszeműen történt, azért őt lehetett perelni; a mellette tanúskodó kiküldött csak az eljárás tényét igazolta, a hiteleshely pedig csupán a jelentés kiállításáért volt felelős. Szerepének fontosságát mutatja ugyanakkor, hogy személye törvényi védelmet élvezett.
A királyi embereket a vármegyei közgyűlés választotta, és megbízásuk egy évre szólt. Egy megyében egyidejűleg 8-12 királyi embert választottak, akik közül a király írásban jelölte ki az adott ügyhöz a helyi viszonyokat jól ismerő személyt.