A földesúr által jobbágyainak használatra átadott, úrbéri terheket hordozó földterület. Ez a falun belüli egy hold (1100 négyszögöles) belső telekből, és a helyi termelési körülményekhez igazodó 20...40 holdnyi külső telekből (szántó, kaszáló stb.) állott. A külső telek tényleges nagyságát a helyi termelési feltételek, a föld termőképessége szabta meg úgy, hogy annak- annak az eltartóképessége országosan közel egységes legyen. Ezért szabhatta meg a Verbőczy egy egész jobbágytelek értékét az egész országban egységesen évi 40 aranyforintban, és ezért követelhetett az állam egységesen azonos adóterhet egy-egy jobbágytelek után az ország minden vármegyéjében. A jobbágytelek, mint vagyonérték tehát egy meghatározott állandó egység, a nemzet összes vagyonának bizonyos hányada volt.
A jobbágy természetesen csak haszonélvezője volt a földnek, mely telkéhez tartozott, és annak csak a rendes hozadékához volt joga. A rendkívüliek, mint pl. az ásványi termékek, a földesurat illeték. A jobbágy telke hozadékát szabadon használhatta föl, a maga céljaira fordíthatta vagy eladhatta. Ez utóbbi esetben a földesúrnak saját szükségletére elővásárlási joga volt. - A jobbágytelket a földesúr beleegyezése nélkül sem ideiglenesen, sem örökletesen nem lehetett elidegeníteni, sem fölosztani pl. a jobbágy fiai és leányai között. Eladása esetén a vevőt a földesúr elé kellett állítani, hogy az megítélhesse, vajon a vevő képes-e a köz- és a földesúri terheket viselni. Az 1839-es országgyűlés az ún. örökváltság intézményének bevezetésével lehetővé tette, hogy az érdekelt felek közös megegyezésével a jobbágy megfelelő térítés ellenében az úrbéri kötelezettségeitől mentesüljön, így a jobbágyteleknek is törvény szerinti birtokosává váljék.
Ha több, a telek megművelésére alkalmas, törvénye örökös maradt, a földesúr választotta ki azt, aki a telket tényleg megkapta. Csak abban az esetben helyezhetett a földesúr a telekbe mást, ha a jobbágy halála után egyenes örökösök nem maradtak. A jobbágytelek haszonélvezetétől a jobbágyot, míg kötelezettségeinek megfelelt s nem követett el ismételten olyan kihágásokat, melyek miatt javíthatatlannak kellett tartani, megfosztani, őt abból kibecsülni nem lehetett.*
A jobbágy lemondhatott telkéről, ha nem tudott a vele járó terheknek megfelelni, de tartozott maga helyett mást ajánlani. Elköltözésének szándékát Szt.Mihály napja (szept. 29.) körül kellett bejelentenie, s Gergely napján (márc. 12.) távozhatott. Elköltözése előtt rendeznie kellett köz- és magántartozásait. Meg kellett szereznie földesura és az. alispán bizonyítványát, melyek nélkül senki őt be nem fogadhatta. Ha valaki ezt mégis megtette, szökevény befogadója volt, és 100 Ft büntetésre, valamint a jobbágy összes tartozásainak kiegyenlítésére kötelezték.
*Kibecsülés: Olyan kivételes jogi eljárás, melyben a tulajdonjogot érvényesíti a használati joggal szemben, amennyiben ahhoz fontos és másképpen nem érvényesíthető érdek fűződik. A földesuraknak törvényes joga volt, meghatározott keretek között, a jobbágyát telkéből kitenni, kibecsültetni. Kibecslésre általában a következő okokból kerülhetett sor:
- Ha a földesúr híjával volt külső vagy belső teleknek, ily módon tehetett rá szert, akár saját maga, akár örököse számára. A törvény azonban ily módon minden jogosult részére csak egy holdnyi belső telek kibecsültetését engedte meg.
- Ha a jobbágy akár önhibájából, akár önhibáján kívül alkalmatlanná vált a földesúri és közterhek teljesítésére.
A kibecsülés nem a birtokos úriszéke, hanem a vármegye hivatalos testülete által lefolytatandó eljárás volt, mely így bizonyos mértékben a jobbágy érdekeit is védte, pl. a törvény szerint csak a jobbágy házának és minden befektetésének megtérítése után lehetett eszközölni.