A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
Minilexikon
a címszó kezdebetűje:
ABCEFHIJKLMNOPRSTÚZ
Összes
keresőszó:

Jobbágyság

 A fogalom a történelem során jelentős változáson ment át, amit a szó etimológiája is mutat: a szó a „jó” melléknév középfokjeles alakjából jött létre „-gy” kicsinyítő képzővel. Eredeti jelentése valamely néposztály legkiválóbbjai közül a kisebbekhez tartozó személy lehetett. Kezdetben a királyt szolgáló előkelőket jelentette, később a várak különböző rendű és rangú katonai személyzetét (várjobbágy) jelentette, majd a középkor végén a földesurának termény- és pénzadóval, valamint szolgáltatásokkal tartozó, szabad állapotú telkes parasztot jelentett.
A 13. században alakult ki a mai értelmezés: a földesúri hatalom alatt élő, a saját termelőeszközökkel rendelkező, de nem saját, hanem az úrtól különféle ellenszolgáltatások fejében kapott földön önállóan gazdálkodó telkes paraszt neve lett. Ebbe a rétegbe felemelkedés útján korábban (rab)szolga állapotú vagy többé-kevésbé szabad felszabadított rétegek kerültek, de ide csúsztak le a várnépek és az királyi udvarház, udvari udvarnokok és egyéb szolgálónépek közül az önállóságukat megtartani nem tudók (nem nemesítettek) is.
Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.