A nemesi státushoz materiális és immateriális javak tartoztak. Rendi jogunk a tulajdont egy dolog felett fennálló jogi hatalomként fogta fel, ami elsősorban ingatlanok felett nem volt korlátlan, hiszen a tulajdon részelemei nem feltétlenül egy kézben összpontosultak; a tulajdon tartalmi elemei, mint a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének a joga pedig gyakran nem egyezett az élők közötti- és a halál esetére szóló rendelkezési jogtól.
Ismert volt az ingó- és ingatlan vagyon fogalma, azonban értelmezése részben eltért a maitól. A mai értelmezésnek is megfelelt a mozgó, vagy állagsérelem nélkül elmozdítható tárgy ingó minősítése, de ingatlannak minősült pl. a legalább 50 lóból álló ménes, a könyvtár, és az ősi pénz (az az összeg, amely ősi birtok eladásából származott). Ingatlannak minősült minden olyan vagyontárgy is, amely az ingatlanhoz tartozott és annak rendes megműveléséhez szükséges volt, ugyanakkor a zálogba adott birtok ingónak számított.
A királyi haszonvételi (regale) jogok úgymint italmérés-, mészárszéktartás-, malom-, halászati-, pálinkafőzési-, tégla- és mészégetési-, kő-, agyag-, homokbányászati, rév-, vám- és vásártartási jogok, mint tipikus immateriális javak adományozás útján kerültek a földesúr nemesi javai közé.
A nemesi jószágok eredetük szerint lehettek ősi és szerzett javak., utóbbiak ezen belül adománybirtok és vásárolt jószág lehettek.
Ősi föld
Ősi, örökölt az az ingatlan, amely felmenőről lemenőre legalább egyszer törvényes öröklés útján szállt át, vagy osztályra bocsátották. Az ősi birtok elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen, mert az ősi vagyonban nemcsak az első szerző, hanem az összes utód joga megtestesült.
Az ősi birtokot kezén tartó természetes személy sajátos tulajdonos − rendelkezési joga az ősi birtokon rendkívül korlátozott:
- el nem idegeníthette, csak abban az esetben, ha az öröklésre jogosultak, az ún. osztályos atyafiak ehhez hozzájárultak,
- időlegesen sem idegeníthette el, zálogba sem adhatta az osztályos atyafiak előzetes hozzájárulása nélkül.
E szigorú szabály alól csak két kivételt ismertek:
- a végszükség esetét, amikor halálos ítélettől vagy hadifogságból a birtokot kezén tartó csak úgy szabadulhatott, ha ősi birtokát áruba bocsátotta, s a megváltáshoz szükséges pénzt csak így tudta megszerezni,
- ha a birtok egy részét azért idegenítették el, hogy az ezért kapott pénzt a maradék ősi birtokba fektessék be, így annak értékét jelentős mértékben megnöveljék.
Szerzett vagyon
Szerzett vagyonnak tekintették azt a jószágot, melyet a tulajdonos saját maga vásárolt, adományba kapott vagy elbirtokolt. A szerzett birtok felett tulajdonosa szabadon rendelkezett élők között és halála esetére egyaránt. Ha az apa a vásárolt birtokáról nem készített végrendeletet, akkor törvényes fiai és leányai fejenként egyenlő arányban örökölték azt, majd az ezt követő első törvényes öröklés után automatikusan ősivé vált. Ha végrendelkezett róla, akkor továbbra is szerzett birtok maradt.
Az apa végrendeleti úton gyermekeit csak azok rendkívül súlyos visszaélése esetén zárhatta ki az öröklésből.
Ha valaki életében nem rendelkezett, a szerzemény utódaira szállt, s ezzel a szerzett birtok ősivé alakult át.
Adománybirtok
Adománybirtok a szerzett vagyon különleges formája, ami királyi vagy nádori adományozásból eredt. Azért különböztették meg a nem adományos, vásárolt birtoktól, mert az adománybirtokban benne rejlett a király, a Szent Korona háramlási joga is.
Az adománylevél egyik nélkülözhetetlen záradéka meghatározta, hogy az adománybirtokot kik örökölhették. Az adománylevélben meghatározott örökösök hiányában, az adománybirtok visszaszállt a koronára.
Tipikusan csak a fiúk számára adományozták királyaink a birtokot. Ekkor, ha a fiág kihalt, a birtok visszaszállt (visszaháramlott) a koronára (ius regium), hiába voltak nőági rokonok. Amennyiben az adománylevél másképpen nem rendelkezett, megadományozott (első szerző) a fiú örökösei életében végrendeletileg a leányait is részesíthette az adománybirtok öröklésében, de ez a jog csak akkor élt, ha voltak fiági örökösök is. Ez a különleges öröklési lehetőség azonban az adománybirtok első törvényes öröklésével megszűnt, hiszenaz első öröklés után a birtok ősi földdé vált.
A jószágok értéke
A vagyontárgyak fontossága miatt minden dolognak valamilyen értéket tulajdonítottak, melyet Werbőczi a dolgok becsűjének nevezett. Rendi jogunk a dolog értékének három fajtáját ismerte: a közbecsűt, az örökbecsűt és az igazbecsűt.
Közbecsű érték
A régebbi gyakorlat szerint a szóban forgó vagyontárgy (ált. ingatlan) évi hozadékának tízszeresét tartották a dolog közbecsű értékének. Később, a 16. század elejétől már nem állapították meg az évi hozadékot, hanem a táblázatokban foglalt közbecsű értékeket alkalmaztak, a Tripartitumban megtalálható közbecsű tábla szerint pl. :
- egy lakott, megművelt jobbágytelek közbecsű értéke egy márka (négy aranyforint),
- az elhagyott jobbágytelek közbecsű értéke egy arany forint volt.
A bíróságok leggyakrabban ezt a közbecsű értéket alkalmazták a bírságok, a perköltségek,
az adósság meghatározásakor, a közbecsű értékének megfelelően foglalták le és adták zálogba az elmarasztaltak vagyonát, fej- vagy jószágvesztő ítélet esetében a lefoglalt családi jószágok közbecsű értéken voltak visszaválthatók és a közbecsű értékben adták ki a leányoknak a leánynegyedet és az özvegyeknek a hitbért.
Örökbecsű érték
Az örökbecsű értéket csak az ingatlanoknál alkalmazták, és csak kivételesen, büntetőszankcióként ítélték meg. Értéke pontosan tízszerese volt a közbecsűnek.
Büntetőszankcióként az örökbecsűben marasztalták azt, aki hatalmaskodva szerzett magának birtokot házára, jószágára vagy egyházi ingatlanra. Örökbecsűben marasztalták azt is, aki mást el nem követett hűtlenséggel vádolt, s ezen a címen akarta magának megszerezni a bevádolt birtokát.
Igazbecsű érték
Az igazbecsű azaz a méltányos érték a gyakorlatban nem volt más, mint a piaci ár.
