A nemesi birtok tulajdonjogának a megszerzéséhez elengedhetetlen feltétel volt a bevezetésnek vagy beiktatásnak nevezett eljárás. Célja, hogy az adományos a jószág kétségtelen tulajdonosává, egyben birtokosává váljék, mert
a beiktatással tisztázódott, hogy a tulajdonlás nem sérti-e mások jogát. Minden adomány érvényét veszítette, ha az adományozást nem követte szabályszerű beiktatás.
A beiktatás fontossága abban rejlik, hogy tulajdonképpen a mai telekkönyvi bejegyzés szerepét látta el. Az eljárás
a tulajdonviszonyról való köztudomás* kialakítását volt hivatva biztosítani, ezért az eljárásra nem csak adomány útján való birtokszerzésnél, hanem az örökösödéssel szerzett birtokjog érvényesítéséhez is feltétlen szükség volt.
*
A köztudomás rendkívüli fontosságú, néha erősebb az írott betűnél is. A perek gyakran úgy dőlnek el valamelyik fél javára, hogy a bíró esküt rendel el. Ha a birtokosok megesküsznek, hogy a birtok kit illet, azt a hivatal elfogadja. Esküre gyakran több tucat embert hívnak.
A beiktatási parancs (mandatum)
A beiktatáshoz a kérelmezőnek beiktatást elrendelő parancsot kellett kieszközölnie, aminek két válfaja volt:
- Az egyik teljes terjedelmében magában foglalta az adománylevelet is, felsorolván az adományos érdemeit. Ilyen parancsot csak a király adhatott ki - és egy évig volt érvényes.
- A másik nem tartalmazta az adománylevelet, csak utasítást adott a hiteles helynek, hogy a parancsban megjelölt királyi emberrel együtt foganatosítsa a beiktatást. Ezt a nagybírák is kiadhatták – de csak 60 napig volt érvényes
A beiktatás menete
A beiktatási cselekményeket
mindig királyi ember foganatosította, míg a beiktatási eljárás
lebonyolítására a birtok fekvése szerint illetékes hiteles hely volt jogosítva. A beiktatásra mindig a helyszínen, a szomszédok és határosok jelenlétében kellett sort keríteni, ezek jelenlétében a királyi ember a hiteleshelyi kiküldött társaságában magát a megadományozottat (esetleg annak megbízottját) iktatta be a birtokba. Ennek során
- a királyi ember felolvasta az adománylevelet és a beiktatási parancsot,
- a királyi ember kézen fogta az adományost vagy megbízottját, néhány lépést tett vele, a földről egy rögöt vett fel és azt adományosnak átadva fennhangon kijelentette, hogy a megnevezett adományost a jószág birtokába bevezeti, és az adományozó nevében elrendeli, hogy azt minden jövedelmével és hasznával együtt örökjogon bírhassa.
Az ellentmondás (contradictio) intézménye
Az ellentmondás (tiltakotás) jogintézményének
értelme a jogfenntartás biztosítása és a birtok védelme.
A beiktatási eljárás során bárki, aki a tulajdonlás jogszerűségét kétségbe vonta személyesen vagy meghatalmazottja útján az eljárásban biztosított határidőn belül ellentmondhatott a beiktatásnak − ha ez bekövetkezett, a beiktatást kérő személyt tilos volt a birtokba bevezetni. Az ellentmondást nem kellett feltétlen a beiktatási eljárás során kinyilvánítani, ezért a beiktatást követően a királyi ember és a hiteleshelyi kiküldött három napig a birtokon maradt az esetleges ellentmondások fogadására. Csak ezt követően tértek vissza az illetékes hiteleshelyre, ahol további 12 napig együtt maradtak, mert ez idő alatt még történhetett ellentmondás.
Az ellentmondó személynek nem kellett indokolnia az ellentmondását, de a királyi ember és a hiteleshelyi kiküldött az ellentmondás tényét és az ellentmondó személy(ek) nevét jelentésében rögzíteni volt köteles.
Ha 15 nap alatt senki sem mondott ellent, a bevezetés épen maradt − az adományos birtokba vehette a jószágot. Ha ellenben ellentmondás történt, a bevezetés megakadt, a tulajdonjogot csak per útján lehetett tisztázni. Ennek során, ha az ellentmondó a beiktatáskor birtokban volt, birtokban is maradt és az adományosnak kellett ellene az ellentmondást indokló pert megindítani. Ha viszont az ellentmondó nem volt birtokban, az adományos birtokba lépett. Ekkor az eljárók az ellentmondót megidézték a kúriába, hogy okát adja az ellentmondásnak. Az ellentmondónak volt joga pert indítani az adományos ellen, ezzel az adományos jutott az alperes előnyösebb helyzetébe.