Így nevezték a jobbágytelek (vagy zsellértelek, ház), vagy bármilyen úrbéri föld használata fejében a becsült jövedelem  alapján kirótt évi pénzszolgáltatást, beleértve  a  különböző, a természetbeni kötelezettségeket kiváltó ún. megváltáspénzeket ( konyha-élést: a földesúr konyhájára adandó élelemszolgálatot megváltó, vagy a robot helyett fizetett pénzt) is. A pénzjáradéknak ez a formája már századokkal a török hódoltság kora előtt is ismert volt. A jobbágyok két-három részletben rótták le, leggyakrabban tavasszal Szent György napkor, ősszel Szent Mihály vagy Szent Márton napkor és néha karácsonykor. A paraszti telkekre (házakra) kivetett összeg az egy uradalomhoz tartozó falvakban megközelítőleg hasonló, de egy falun belül mindenképpen azonos szokott lenni. Az összeget a jobbágytelek nagyságának megfelelően állapították meg, akinek az egységnél kisebb telke volt, az csak a megfelelő hányadot adta. Az 1514. évi törvény az éves cenzust egységesen egy aranyforintban határozta meg, ez a rendelkezés azonban csak kevés helyen ment át a gyakorlatba, és a század végén már sok helyütt magasabb volt a földbér. Olyan uradalmakban azonban, ahol a földesúr erőteljes majorságépítésbe kezdett és ennek során robotköveteléseit emelte, a pénzszolgáltatás veszített jelentőségéből.