Kezdetben, a korai magyar jog szerint a leányok  nem örököltek, hanem csak eltartásra és hozományra lehetett igényük. A római jogból eredően talán az egyház fejlesztette ki azt az elvet, hogy a leányoknak az apai vagyonból köteles rész, negyed jár. A leánynegyed kiadására  ̶  mivel öröklési jogintézményről van szó  ̶  mindig az apa halála után kerülhetett sor, és számuktól függetlenül az összes leányt együttesen illette meg, de a szerzetbe lépett leányt a leánynegyed nem illette. A hajadon leány házasságkötéséig nem követelhette a kiadását, viszont addig is joga volt az ennek megfelelő birtokrész használatára (→ hajadoni jog).
A leánynegyedet nem terhelte semmi, ezért a leányok nem voltak kötelesek ebből az apa halála után maradt adósságok kifizetéséhez hozzájárulni. A leánynegyed követelésének joga nem évült el, s így a leány örökösei ennek kifizetésére irányuló igényüket per útján bármikor érvényesíthették.

A leánynegyed kiadásának két lehetséges módja volt:

Bár a természetben történő kiadást egyes korai törvények csak különleges esetekben engedték meg, már az 1290. évi törvény csak annyiban korlátoz, hogy „az ország megszokott, igazságos becslése szerint” megválthatják a fiú utódok vagy a nemzetség tagjai a negyedet. Az oklevelek tanúsága szerint a gyakorlatban közönségessé vált a természetben történő kiadás. Mivel ez a nemzetség férfitagjainak az ősiség szerinti jogait csorbította ‒ a leány férjhezmenetelével ugyanis idegen családba vitte az ősi birtok egy részét ‒ feltételezhető, hogy a természetben való kiadás elterjedéséhez az általános pénzhiány erősen hozzájárulhatott.
A leánynegyeddel a házasságba vitt birtok csak akkor került véglegesen a nő új családjába, ha a házasságból maradt fiú utód.(Az ősiség törvénye értelmében a lánynegyeddel bevitt birtok az anyától származó fiak öröklése útján vált a későbbi leszármazottakat is megillető ősi földdé.)
A leánynegyed intézménye kizárólagosan az apa utáni öröklésre vonatkozott; a fiú utód nélkül meghaltak birtokainak a nemzetség tagjai(osztályos atyafiak) közötti felosztására  csak a fiú leszármazottak  voltak jogosultak. Ennek magyarázata az, hogy a fiú utód nélkül  meghalt személy birtoka formailag az ő, általában már nem élő apjára szállt vissza, és a róla való továbbszármaztatás nem minősült öröklésnek, mert örökölni csak az örökhagyó halálának pillanatában a tulajdonában lévő javakat lehet.