(Nagy) Lózson kereszteltek 1878. dec. 8-án egy nov. 22-én született Bélát, azonban az anyakönyvi bejegyzés 1879. márc 12-i halálát tartalmazza. Mivel a szülőknek ilyen nevű gyermeke kétségen kívül megérte a felnőtt kort, feltételezzük, hogy ugyanezzel a névvel kereszteltek egy második gyermeket, azonban ennek anyakönyvi nyoma nem található. A kitüntetésénél közölt 1887-es születési évet a gimnáziumi tanulmányainak nyomai is hihetővé teszik, ezért elfogadjuk az első Béla halálát, és egy második születését.
1897-ben beiratkozik a kalocsai Érseki Főgimnáziumba. 1902/03-ban más iskolából (nyilván Kalocsáról) átjelentkezve javító vizsgát tesz, és elvégzi az V. osztályt a soproni Szent Benedek Katolikus Gimnáziumban.
Valamikor 1908...1918 között kötött házasságot Mattesz Máriával.
Az Eszterházy-hitbizomány központjában, Kismartonban, majd Eszterházán, Fertőrákoson és Sopronban dolgozott.
A ( fertő)rákosi püspöki uradalom:"...Az udvarbírák, provizorok, ispánok közül ismerjük …., Komlósy Béla (1892) nevét."
1912-ben belép a Magyar Ternészettudományi Társulatba. 1922-ben az Eszterházai Fogyasztási és Értékesitő Szövetkezet igazgatósági tagja Komlóssy Béla hercegi uradalmi számtartó.
1940-ben Sopronban az Eszterházy hitbizomány "Komlóssy Béla számtanácsost szolgálatának 3o. évfordulója alkalmából melegen ünnepelte"
1941-ben kitüntetik: "Magyarország Főméltóságu Kormányzója Budapesten, 1941. évi december hó 6. napján kelt legfelsőbb elhatározásával az alább felsorolt polgári személyeknek a Nemzetvédelmi Keresztet méltóztatott adományozni :...Komlósy Béla, uradalmi számvevő (1887. Acélháza)..." [ BUDAPESTI KÖZLÖNY 1941-12-20 ]
1944. máj. 24-én tartalékos tüzér századossá léptetik elő.( Ennek alapján feltételezhető, hogy 1915-ben ő az a tart. zászlós, akit 15. sz tüzér ezred tart. hadnagyává neveznek ki.)
1945. után a fertődi állami gazdaság főkönyvelője volt.
|