A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
név kezdőbetűje: (a több szempont szerinti keresést a kezdőbetűvel kell kezdeni)
ÁBCDEFGHIJKLMNÖOPRSTUVWZ
keresőszó:

komlósi Komlóssy ArtúrD022
foglalkozás : levéltári tisztviselő       lakóhely: Budapest, Debrecen
született :1874.10.24 Debrecen meghalt :1933.11.26 Debrecen
apa : komlósi Komlóssy Artúr anya :dolhai és sajói Pusztay Róza
ág :D - debreceni ág nemzedékszám :16

Középiskoláit 1884-től Debrecenben a református főgimnáziumban kezdte, és1892-ben Iglón fejezte be. Jogi tanulmányait Budapesten a Királyi Magyar Tudományegyetemen 1896-ban végezte. Az egyetemi ifjúság egyik vezéregyénisége, 1895-96-ban a Budapesti Egyetemi Kör elnöke, az Egyetemi Lapok főszerkesztője volt. E minőségbeli párbajáról a a sajtó is beszámol:  "(Párbajozó Joghallgatók.) Komlőssy Arthur, az egyetemi kör elnöke és Schulhof Géza között ma délután egy fővárosi vívóteremben kardpárbaj volt, amelynél Komlóssy megsebesült. A páros viadalra azok az antiszemita izü falragaszok adtattak okot, amelyekkel a múlt napokban az egyetem falait tele raggatták. Schulhof e miatt Komlóssyt vonta felelőségre, aki sértő levélben válaszolt neki, amely levél okul szolgált a kihívásra."  [PESTI HIRLAP 1895-11-05]
Egyetemi évei alatt 1896-ig az akkoriban alakult Magyar Túrista Egyesület Egyetemi osztályának is  az elnöke.
Végzése után 1896-ban Budapesten megalapította az egyetemisták  "Debrecen-Hajdumegyei kör "-ét: " Komlóssy Artur szigorló jogász a többi kezdeményezők nevében is fölkéri mindazokatt a debreceni és hajdumegyei születésű vagy illetőségű és Debrecenben vagy Hajdumegyében tanult egyetemi, műegyetemi és más egyenrangú felsőbb tanintézeti hallgatókat, hogy április 29-én (szerdán) d. u. 6 órakor a „Hunnia“ kávéház külön helyiségében tartandó alakuló gyűlésen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek" [BUDAPESTI HIRLAP 1896-04-28 ]
1899-ben ugyan jogszigorlóként a fiumei pénügyigazgatósághoz ideiglenes minőségben pénzügyi fogalmazó-gyakornokká nevezik ki, azonban ő inkább az Országos Levéltár gyakornoka lesz, majd 1901-től levéltári tiszt, 1905-től pedig levéltári fogalmazó; e minőségében főleg nemesség-igazolási kérdésekkel foglalkozott. 1911-ben betegsége miatt nyugdíjazását kérte. A PESTI HIRLAPBAN (1904-10-16) fennmaradt lakáskereső apróhirdetése: " Oldalajtó nélküli egy vagy- két bútorozott utcai szobát modern házban, keresztény- családnál esetileg ellátássul keres miniszteri hivatalnok. Cím: Komlóssy Arthur, Váci- utca 87".
Sok cikke jelent meg a Debreczeni Hírlapban, a Debreczenben, a Budapesti Hírlapban: "A debreceni képviselőválasztás 1848-ban"(1890), "A magyar nemzet és Hentzi" (1891), "Guy de Maupassantról" (1892),"Emlékbeszéd Irinyi Dániel sírjánál" (1893), "A séta" (1893). Jelentek meg munkái a Debreczeni Híradóban, a Magyarországban, az Egyetemi Lapokban, a Debreczeni Ellenőrben, az Egyetemi Ifjak Zsebkönyvében, a Turulban is."Magyarország és a német kulturjárom : nemzeti kultúrharc az önállóságért és az európai érvényesülésért " c. könyve 1922-ben jelent meg.
Írói álnevei Argyrus és Tatamér voltak.
  1903-ban belép a Magyar Földrajzi Társaságba, 1905-ben pedig a Magyar Nyelvtudományi Társaságba, melynek folyóiratába [MAGYAR NYELV] több nyelvhelyességi tárgyú cikket is írt.
Idősebb korában apróhirdetéssel keres munkát :"Nyugdíjas állami tisztviselő, jogvégzettséggel, szép írással, francia, német, olasz nyelvismerettel, ügyvédi vagy más irodában alkalmazást keres . Komlóssy Artúr Debrecen, Szent Anna-utca 5. "[1921-07-29 PESTI NAPLÓ]
1926-ban többek között Komlóssy Benedek, K. Benedekné Cs. Pogány Zsuzsánna arcképét és a Komlóssy-család címerét ábrázoló korabeli festményeket adományozta a debreceni Déri Múzeumnak (Zoltai Lajos: Jelentés Debrecen szabad királyi város múzeumának és közművelődési könyvtárának 1926. évi működéséről ) [A képeket háborús sérülések miatt leselejtezték - Fodor Éva Irén múzeológus közlése]

Házasságot nem kötött, 59 évesen, utód nélkül halt meg."Komlóssy Artúr ny. m. kir. országos levéltárnok 60 éves korában november 26-án Debrecenben meghalt."  [PESTI HIRLAP 1933-11-29] Lakása ekkor: Debrecen Szent Anna u 5, ahol özvegy édesanyjával élt.

Munkái:
A debreczeni képviselőválasztás 1848-ban. (1891)
A magyar nemzet és Hentzi (1892).
Guy de Maupassantról), a "Debreczen"-ben (1893.)
Emlékbeszéd Irányi Dániel sírjánál), a "Budapesti Hiradó"-ban (1894)
Emlékbeszéd Kossuth Lajos hamvai fölött (Sikerült hipnózis), a "Magyarország"-ban (1894.)
Az egyetem Budán, az "Egyetemi Lapok"-ban (1895)
Magyar ifjúság, tanuljuk a franczia nyelvet!
Emlékbeszéd okt. 6. Aradon,
Beszéd Deák F. sírjánál,
Szerelem és politika,
Művészet és természet a "Debreczeni Ellenőr"-ben (1895. karácsonyi sz.)
Nagy Imre életrajza, jórészt eddig ismeretlen adatok alapján, (1898)
Fazekas sírja,
Debreczeni nemes családok, az "Egyetemi ifjak Zsebkönyvé"-ben (1896)
Egyetemi szellem; a "Hazánk"-ban (1896)
Az egyetem kiépítése), az egyetemi építkezések, az "Uj Fővárosi Lapok"-ban (1897)
Kihalt-e a borsodmegyei Konti család?(1898), a "Turul"-ban.



 
 






 

 

Családfa részlet nézete :
Komlóssy Dániel
1775 - 1844
Konti Julianna
1783 - 1826
Komlóssy Imre
1813 - 1879
Thurzó Róza
1828 - 1899
Komlóssy Artúr
1848 - 1910
Pusztay Róza
1851 - 1938
Komlóssy Artúr
1874 - 1933

Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.