A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
név kezdőbetűje: (a több szempont szerinti keresést a kezdőbetűvel kell kezdeni)
ÁBCDEFGHIJKLMNÖOPRSTUVWZ
keresőszó:

kisfaludi komlósi Komlóssy MargitE018
született :1886.10.21 Nagykomját (Magyarkomját) meghalt :1955.02.23 Sáta
apa :kisfaludi komlósi Komlóssy György anya : Manajló Anna
ág :E - kisfaludi ág nemzedékszám :18
Házasság :
Bodnár Jenő ( 1914 - )


Szülei házasságának botrányos felbomlása után anyja nevelte, és olyannyira apja ellen hangolta, hogy egész életében még megismerkedni sem volt hajlandó apja második házasságából származó féltestvéreivel. Apjával nem tartott kapcsolatot, sőt azokra is megharagudott, akik szóba álltak apjával.

 1914. juniusában házasságra lépett Bodnár Jenő kispesti postatiszttel*.( A két  család többszörösen összeházasodott, mert Margit öccse, Károly  feleségül vette Jenő húgát, Annát, amikor az első férje korai halálával  fiatalon özvegyen maradt.) Házasságuk gyermek nélkül maradt, azonban magyarországi iskoláztatás céljából magukhoz vették, majd állampolgársága érdekében formálisan örökbe is fogadták Károly öccse fiát, Albertet(E026). Ugyancsak formálisan örökbe fogadták Anna nővérének József (E025) fiát is, hogy a szigorodó zsidó törvények hatálya alól mentesítsék. Margit egész hátralévő életében eltartotta édesanyját és gyengeelméjű Olga  húgát is.

Szigorúan takarékos életet éltek. Férje nyugdíjba vonulásakor kispesti házukat és az évek során felhalmozott megtakarításaiból vásárolt bérházukat is eladva 100 holdas földbirtokot vásároltak a borsod megyei Sátán. Tervezett nyugodt öregségüknem valósult meg: a hamarosan eljövő Rákosi -rendszer férjét kulákká minősítette, nyugdíjától megfosztotta, és bebörtönözte. Férje a börtönben szerzett betegségek következtében 1950-ben meghalt. Később Margit kapott ugyan némi özvegyi nyugdíjat, de élete alig könnyebbedett. 1955-ben elesett, combnyaktörést szenvedett, és az ózdi kórházban meghalt.

*Kisfaludi Komlósi Komlóssy Margitkát eljegyezte Bodnár Jenő posta-és távirdatiszt Szatmáron. [HETI SZEMLE 1914-06-10]

"Esküvő. Bodnár Jenő posta és távirda tisztviselő és kisfaludi, komlósi Komlóssy Margit ma tartják esküvőjüket." [SZAMOS 1914-06-28] 

Családfa részlet nézete :
Komlóssy László
1777 - 1832
Dancs Júlia
~1787 - 1862
Komlóssy Albert
1820 - 1881
Muszka Zsófia
Komlóssy György
1859 - 1925
Manajló Anna
1858 - 1950
Komlóssy Margit
1886 - 1955
Bodnár Jenő
1888 - 1950


Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.