Eredeti szerzésmódok

• Birtokadományozás:   mivel földbirtoka csak nemes embernek lehetett, a birtokadomány automatikusan nemesi címmel is járt.
• Címeres levél:     a birtokadomány nélküli nemesség és címeradományozás, melynek kedvezményezettjei az ún. armalisták.
• Fiúsítás: a fiágon magvaszakadt nemes leányát a király férfiakat illető öröklési joggal ruházhatta fel, ami nemesi jogállását( fiúgyermekének örökösödési jogát) érintette.
• Örökbefogadás:    a magvaszakadt nemes által királyi hozzájárulással fiává fogadott személy az adományos birtokaiban örökösévé vált.
• Törvényesítés:     nemes ember törvénytelen gyermeke származásának elismerése, mi által az a törvényes gyermekekéhez hasonló jogi helyzetbe kerül. Két módja volt: királyi kegyelem és utóházasság . Az utóbbinál feltétel volt, hogy a törvénytelen gyermek ne házasságtörésből származzon.
• Ünnepélyes honfiúsítás: eredeti hazájában már nemes külhoni személy magyar nemesítése.

Származékosan szerezte meg a nemességet

• a nemes atya törvényes házasságából fiúsított nőnek nem nemessel kötött házasságából született gyermeke, valamint
•  a nemes férfival törvényes házasságot kötött nem nemes nő. (Ugyanez a jog azonban nem illette a nemes nővel házasságot kötött nem nemes férfit)

A nemesi jogok:

• egy és ugyanazon szabadság elve (azaz a köznemességnek és a főnemességnek azonosak a jogai)
• törvényes elmarasztalás nélkül letartóztatni nem lehet
• kizárólag a király hatalma alatt áll
• adó- és vámmentesség, szabad rendelkezés vagyonukkal
• nemesi javak csak nemeseké lehetnek
  
  

  
  A nemesség magyarországi kialakulása

  A nemesség eredete a honfoglalásig és az akkori magyar társadalom törzsi-nemzetségi berendezkedéséig vezethető vissza ‒ az első földosztáskor birtokot kapottakat később „törzsökös” nemeseknek hívták ‒ de később kiegészültek egyes betelepülőkkel és a társadalmi ranglétrán helyben felemelkedettekkel ‒ akiket „újkeletű” nemeseknek, majd négy generáció után „régi nemeseknek” hívtak.
  Géza fejedelem és István király híveiből kialakult egy uralkodó réteg, akik földbirtokkal rendelkeztek, amelyeken termelő parasztok és szolgák dolgoztak, akik munkájukkal tartották el őket. A birtokosok, mint fegyveres szabadok katonáskodni tartoztak a királynak. Ők két részre tagolódtak, akiket István király törvényei is megkülönböztetnek mint „nagyobbak” ill. „kisebbek” , az utóbbiak alkották a társadalom középrétegét.
  A nagyobbakat „születésre és méltóságra nagyobbak” megjelöléssel is említi a törvény. A 11-12 században ezt a vezető réteget nevezték csak nemeseknek .
  A kisebbek, a társadalom középrétege, az uralkodó osztály alsó rétege fegyveres vitézekből állt. A királyi birtokon (királyi udvarház) a nádor alá tartoztak, mint királyi szerviens. A királyi vármegyében mint az ispánság „jobbágya” (várjobbágy) szolgált. Egyházi földön az egyház szabad vitéze lett. Világi nagybirtokon az úr vitéze volt. Ezeket a rétegeket a13. sz. elejétől kezdték  „nemeseknek”nevezni , de valójában csak a szerviensek számítottak az ország igazi nemeseinek A királyi hatalom hanyatlásával, illetve a királyi vármegyerendszer felbomlásával a szerviensek helyzete is romlott, mert a világi nagyurak a várjobbágyokkal egyött magánföldesúri függésbe akarták vonni őket. Ez ellen a nyomás ellen a szerviensek és a várjobbágyok együtt léptek fel. A nemességbe végül a földesúri kötelmeknek alá nem vetett királyi szerviensek, valamint a várjobbágyoknak azon része jutott be, akik önálló egzisztenciával is rendelkeztek, és szabadságukat Szent István idejéig vissza tudták vezetni.
  A nemesség jogait az 1222. évi Aranybulla és későbbi megerősítései rögzítették, majd Nagy Lajos 1351-es törvénye ismerte el.
  A nemesek az Aranybulla szerint mentesültek valamennyi pénz- és terményadótól és a szállásadó kötelezettségüktől, ez azonban csak személyükre és házukra vonatkozott, a földesúri hatóságuk alatt élő népekre nem. Bírájuk a király vagy a nádor törvényszéke volt, hadba vonulni csak a király zászlaja alatt voltak kötelesek és elvben csak az országot ért támadás esetén. Később a főnemesek királlyal szembeni engedetlenségre vonatkozó jogát, az egész nemességre kiterjesztették.
  1351-benNagy Lajos átírta és megerősítette az 1222. évi Aranybulla rendelkezéseit, de a nemesi birtok fokozott védelme érdekében a szabad végrendelkezésre vonatkozó szakasz helyére az ősi nemzetségi birtok régi törzsi-nemzetségi módra való öröklődése újult fel (ősiség) Ettől kezdve minden, az örökhagyó által már örökléssel szerzett birtok ősinek számított, csak a személyesen adományba kapott nem. Ekkor megszűnt minden jogi különbség az egységes nemesség leggazdagabb és legszegényebb rétegei között („az ország összes igazi nemese ... egy és ugyanazon szabadsággal éljen”)
  Ekkortól a „nemességnek” két alapvető feltétele volt, a nemesi származás – lehetőleg emberemlékezet óta – és nemesi birtok, amit semmilyen – legfeljebb csak katonai – szolgálat nem terhelt. A 14. század végére a nemesek saját személyükre vonatkozóan mentesültek az egyházi tized fizetésétől is.
  A birtokos nemessel szemben a birtoktalan személy nemtelennek számított. Kivételesen be lehetett jutni a nemességbe királyi birtokadomány útján történő nemesítéssel – ami a 14. század után már nem volt gyakori – és nemes leánnyal kötött házasság révén, ahol a nemesi birtokot a lánynegyed biztosította. Ilyenkor az utódok már nemesnek számítottak.

A Komlósyak eredete kapcsán szólni kell a kenézség intézményéről. A kenézek a király által adományozott néptelen területre idegeneket betelepítő nemzetségvezetők voltak, akik ugyan kaptak e szolgálatukért örökletes birtokot, azonban jogaik eltértek a törzsökös (Szent István kora óta nemes) nemesekétől, pl. adóval tartoztak az ispánnak. A kenéz szó az eredetileg törzsfő, herceg jelentésű szláv „knyaz” szóból származik, majd a főleg Havasalföldön és Moldovában élő, zömében kun származású vezető réteg elnevezése lett. Az 1351-es törvény ősiségi passzusa azonban az ő birtokaikat is ősi nemesi birtokká tette, így a betelepítő kenézcsaládok formálisan is integrálódtak az egységes nemességbe.

A nemesi kiváltságok 1848-ban szűntek meg, de az örökletes nemesi rangok és más címek egészen az 1947-es IV. törvény kihirdetéséig használhatók voltak. Ez megtiltotta a nemesi előnév, nemesi címer és jelvény vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezés (de genere…) használatát. A máig hatályban lévő törvény nem rendelt a tilalmak megsértése mellé szankciókat, így a törvény megsértése sem büntetőjogi, sem szabálysértési következményekkel jelenleg nem jár.