A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
Minilexikon
a címszó kezdebetűje:
ABCEFHIJKLMNOPRSTÚZ
Összes
keresőszó:

Familiáris, familiaritás

 A II. András uralkodásával kezdődő nagyarányú birtokadományozás gyakorlatával az addig viszonylag homogén a magyarországi birtokrendszer megváltozott, jelenős nagybirtokrendszer alakult ki. A sokszor megyényi tulajdon több birtokközpontot igényelt, amit a tulajdonos a közvetlen családtagjaival már képtelen volt igazgatni, így szüksége volt a birtokigazgatásban résztvevő és katonáskodó elemekre. Másrészt a nemesi vármegye kialakulásával kiteljesedett a főurak politikai és igazgatási szerepvállalása is, ami akadályozta őket a birtokigazgatás mindennapi feladataiban. Ezért a nagybirtokos famíliájába fogadott olyan nemeseket vagy nemteleneket, akik uruk távollétében földesúri tisztekként (officiales) igazgatták a birtokot ügyeit vagy a nagyúr zászlaja alatt katonáskodtak. A familiárisok javadalmazása esetenként és részben pénzben, de főként természetben történt, mértéke természetesen attól függött, hogy ki milyen feladatkört töltött be. A dominus jutalmazhatta úgy is familiárisát, hogy lekötötte uradalma egy vagy több faluját a számára.
A familiaritás kétségkívül a feudális hűbéri függés egy módja volt, azonban ennek magyarországi változata – szemben a nyugat-európai vazallusi rendszerrel – alapvetően önkéntes és mindkét fél által felbontható volt. Egy nagyúr szolgálatába való lépéssel megnőtt az esélye annak, hogy az adott nemes vagy jobbágy fölemelkedjen a társadalmi ranglétrán, sőt akár birtokot is szerezhessen. A történelemből számos olyan példa ismert, hogy valaki a familiárisi ranglétrán egészen a jelentősebb főurak sorába lépegetett föl. Az Arany Jánostól közismertté vált Toldi Miklós előbb egy Szilágy megyei nagybirtokos familiárisa, majd az esztergomi érsek lovagja volt, később Lajos király zsoldosvezéreként főispáni tisztet kapott, és a bárók közé emelkedett.
A Komlósyak nyugat-magyarországi nemzetségének több tagja Nádasdy Tamás nádor familiárisa volt, de a beregi főágból is többekről tudjuk, hogy fiatalabb éveikben familiárisi szolgálatban állottak.
Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.