A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
Dokumentumok
Komlósy-kripta

A komlósi udvarház területén  hajdan állt egy családi kripta, melynek maradványait 2011-es kárpátaljai utunkon megtaláltuk.  A kripta egy beerdősült, bozótos területen van, föld feletti részei teljesen megsemmisültek.Maga az épület talajfelszín fölötti része teljes mértékben, maradványok nélkül elpusztult, de az egykori sírkamrába egy fa tövében lévő szűk nyíláson le lehetett jutni. A kb. 2,5x2,5 m-es boltíves sírkamrában akkor mindössze egy a talajon fekvő,kb. 80x25x10 cm-es faragott kő volt felismerhető, rajta bizonytalanul olvasható - talán „EKD” betűkkel.

2016-ban Komlósy György - F016 dédunokája: dr. Fábry László is felkereste a kriptát, és a lejárattal szemben lévő falon alig olvasható feliratot vélt felismerni.2018-ban technikailag felkészülten közösen kerestük fel a kriptát azzal a céllal, hogy a feliratot dokumentáljuk és a lehetséges mértékben rekonstruáljuk. A munkához csatlakozott hozzánk két Komlósy leszármazott, a Beregszászban élő Vigyikán Péter és fia, Attila is. A feliratot súrlófényes megvilágítással sikerült is feltárni, és dokumentálás után a kőbe vésett feliratot zománcfestékkel átfestettük (lásd: kapcsolódó fájl /JPG) , egyben a kripta falára egy emléktáblát is elhelyeztünk. A felirat tanúsága szerint a kriptát Dániel-F003 építtette 1828-ban vagy 1829-ben (a kő sérülése miatt pontosan nem azonosítható). 

Az egykor ide temetettek nevét - az 1920. szeptember 5-én elhunyt György-F016 (az építtető Dániel unokája) kivételével - nem ismerjük - de feltételezzük, hogy amíg a birtok a család tulajdonában volt, a Komlóson élt családtagok mindegyikét - nem csak a borosjenői ághoz tartozókat - itt helyezték örök nyugalomra. Feltételezhető, hogy a birtok eladása után a kriptához a családnak szerződésileg igazolt tulajdonjoga vagy haszonélvezete is volt, hiszen György-F016 temetése a birtok idegen kézre kerülését mintegy 25 évvel követte.

A kripta maradványai Komlóson át Beregkövesd felé vezető műútról, a falu keleti végén lévő egykori udvarház területén , az egykori gazdasági épülettől (magtár) a beerdősült domboldalon 100-150m-re , egy a lombkoronáját elveszített, vastagabb fatörzs tövében vannak. A kripta pontos GPS koordinátáit rögzítettük, és a nehezen megtalálható kriptához vezető útvonalat a fákon elhelyezett piros festéssel  megjelöltük. A kripta jelen állapotában becslésünk szerint legalább fél méter bemosódó földdel töltődött fel - ami valamilyen állagmegóvó beavatkozás hiányában nyilván folytatódni is fog., ezért a későbbiekben  - a terület jelenlegi tulajdonosával egyeztetve  - az üreg bejárata fölé egy védelmet  biztosító fedelet kívánunk elhelyezni.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

személy : F003 Komlósy Dániel ~1790
Kapcsolódó fájl :Fájl
vissza a dokumentumlistához
Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.