Komlossy (Komlosy) family website
Documents
Könyves Tóth Mihály olmützi rab szerelmet valló levele Komlóssy Karolinához

Nyakas László: Könyves Tóth Mihály ismeretlen olmützki levele

A DEBRECENI DÉRI MÚZEUM ÉVKÖNYVE 1980  
 

... Ezt a levelet Könyves Tóth Mihály, mint olmützi rab — 1851. aug. 25. keltezéssel — a debreceni Komlóssy Karolinának írta. A kor szokása szerint a címzés ugyan francia nyelvű, de maga a levél elejétől a végéig magyar nyelven szól az olvasóhoz. A rendkívül apró betűs, 16 oldalas levél egész terjedelmében e helyen nem közölhető, azért csak idézetekkel, összevont magyarázatokkal próbálunk megismertetni. Maga a levél egy még hosszabb levél II. része, s ezt K. Tóth Mihály jelöli is.A szóbanforgó második részt sem egyetlen napon írta, hanem naplóformában, naponként bővítve ki az előző részeket újabb és újabb részletekkel.
A levél megírására a debreceni Komlóssy Karolina ezt megelőző, K. Tóthnak írt levele szolgáltatott alkalmat, s válaszlevélről van szó. Sokkal könnyebb lenne az összefüggéseket kibogozni, s K. Tóth levelét teljes nappali világításban tárni az olvasók elé, ha ismernénk Komlóssy Karolinának K. Tóth Mihályhoz írt levelét is. Így azonban sok mindenre csak következtetni tudunk annak ellenére, hogy a válaszlevélben jócskán vannak világos, megkapó, K. Tóthot jellemző, s az akkori börtönélet igen fontos összetevőjét élethűen tükröző részletek is.
K. Tóth Mihály kapcsolatban volt a Komlóssy-családdal, 1844-ben Komlóssy Dániel fölött ő mondott gyászbeszédet. Komlóssy Karolina — akihez K. Tóth ezt a levelet írta — 1815. aug. 20-án született Debrecenben, s ugyanitt is halt meg 1890. nov. 8-án. Szépapja: Komlóssy Dániel ügyvéd Debrecen szab. kir. város főnótáriusa volt, aki Fazekas Mihállyal együtt vezette Bécsbe azt a deputációt, mely a város nevében tiltakozott a Magyar kir. Helytartótanács 1818. márc. 10-én kelt, 7722. sz. rendeletének végrehajtása ellen, mely szerint Simonyi óbester stábjának megfelelő szállást kellett Debrecenben biztosítani. Róla már azért is meg kell emlékeznünk, mert felesége: Konthy Julianna Csokonai V. Mihály életében egy kései szerelem fellobbantója volt, s „mintha a költő életében nem tudta volna rászánni magát a férjhez menetelre, Csokonai halála után is várt még majdnem másfél évet."
Karolina ősei visszamenőleg jelentős szerepet játszottak Debrecen város történetében. Testvére: Imre ügyvéd városi senatori tisztséget töltött be 1813—1879 között. Nagyatyja: Komlóssy Arthur az ügyvédkezés mellett a polgármesterhelyettesi, főjegyzői állást is betöltötte. Ugyancsak vezető szerepet játszottak a város életében Karolina leányági ősei: a Szinayak is. Szinay Gyula 48-as, függetlenségi képviselő országos küldöttség élén kétszer látogatta meg Turinban Kossuth Lajost.

“ Amnesztia nem érkezett börtöncellámba, de érkezett oly kincs, mi én amazzal egyértelműnek tartok, ha szellemem életére nagyobb becsűnek, ha szívem belboldogságára tekintek. Érkezett a te leveled, magasztos Hölgy, honomnak kedves,édesjó leánya.Ne véld, hogy sokat mondtam, hogy meggondolatlanul folytak ki acéltollamból azon igék, melyekkel leveled becsét kiemeltem.Jól tudom és nagyon érzem a mit írtam, a mihelyest kifejtem előtted azt is, amiért így nyilatkozom: Te is tudni fogod. Érezni? Ah, érezni nem fogod, mert te engem e tekintetben nem ismerhetsz. Csak Te voltál életpályámon az egyetlen egy, ki előtt keblem szenvedélyét mindig mélységesen el tudtam fojtani. Úgy voltam és vagyok én a Te irányodban, mint valának saját isteneik iránt a mesés ó kor férfiai. Azt adják elő a regék, hogy az említett férjfiak beszéltek, társalogtak az imádott szellemekkel mind addig, míg azok csak a képzelet világában jelentek meg, de ha akár mennydörgések s villámok kíséretében, akár csipkebokor égő lángjában, akár az indiai ég boltívein kiragyogott nap sugaraiban, vagy a természeti dicsősség más nagyszerő pompájában jelentek meg a bálványolt istenek: akkor egészen megnémultak, a bizonyos szent félelemtől fogódtak el. Keblem istennőjeként tiszteltelek és tisztellek én téged, minden hízelgés nélkül legyen mondva, s míg képzeletben ábrándoztam eszményi képeddel éveken át otthon, a képzeletben ábrándozom ugyanezzel itt: addig tudok veled beszélni, társalogni. Ha élő lényeddel leend szerencsém még valaha találkozni: megnémulok előtted, s bizonyos szent tartózkodással fogok közeledni. Midőn keblem istennőjéül neveztelek, akkor bevallottam a nyelv szükségét, mert azon érezménynek, mit én te irántad táplálok, kellő néven nevezésére szót nem ismerek. Ez érzemény nem barátság, ennél is fenségesebb: nem szerelem, illy imádatot miként merészelnék én te előtted emliteni, de van benne valami a szerelemből is, a barátságból is, ebből a nemes bizodalom, amabból az elbájoló mámor. Vaami ihletetség, áthatottság lelkesit irányodban, s azért alkalmazom rád „isteni!", mi által az eszményi képnek szellemi méltóságát kivánom jellemezni és kijelenteni."

Meglepetésként hatnak e sorok, ha arra gondolunk, hogy Sz. Pap István a K. Tóth Mihály kiszabadításáért írott kérvényében éppen a letartóztatott feleségére, s népes családjára hivatkozott. K. Tóth Mihály 1836. nov. 19-én özv. Király Jánosné, Meggyessy Eszterrel kötött házasságot, akinek már első házasságából egy leánygyermeke volt: Király Janka, aki később Sámi László kolozsvári tanár felesége lett. K. Tóth Mihály házasságából négy gyermek született: Kálmán, Mihály, Sámuel és Sándor. Ha ezekre gondolunk, semmiféleképpen nem tudjuk K. Tóth Mihálynak Komlóssy Karolinához írt levelét a hitvesi hűséggel, példamutató jellemével összhangba hozni.
Feloldja azonban az ellentmondást az a tény, hogy K. Tóth Mihály felesége 1845. júl. 31-én meghalt, s e szerint a Komlóssy Karolinához írt válaszlevél megírásakor már 6 esztendeje özvegyember volt, s hogy elhunyt feleségéről sem felejtkezett el, azt bizonyítják egyik olmützi levelének eme sorai: „Elköltözött nőm lelkével gyakran órákig társalkodom."
K. Tóth Mihály II. sz. levele első oldalán a Karolina levelét egyenértékűnek nyilvánítja az amnesztiával. Ismeretségük — amint arra a levél további részeiben is történnek utalások — régi keletű lehetett, K. Tóth Mihály szerethette is Karolinát, de amilyen bátor volt a harctéren és a politikában, amint az állam-börtönöket látogató, s reá is kíváncsi Ferencz Józsefnek — nem engedve levenni kezeiről, s lábairól bilincseit — szemébe merte mondani: „A királyt korona, a rabot lánc illeti, ami felségednek a korona, nekem az a bilincs!", éppen olyan bátortalan volt a szívügyek területén. „Csak Te voltál életpályámon egyetlen egy aki előtt keblem szenvedélyét mindig mélységesen el tudtam fojtani", írja levele kezdetén. „Bizonyos szent félelemtől" fogódott el, ha Karolinával szemben találta magát, akit keble istennőjeként tisztelt és csak képzeletben ábrándozott róla otthon is, börtönében is. Csak levelében van bátorsága bevallani: „Azon érzeménynek, amit én Te irántad táplálok, kellő névvel nevezésre szót nem ismerek".
K. Tóth Mihály imádata szerelemből és barátságból szövődött. Szerette Komlóssy Karolinát, de a valóságra legtisztábban olmützi börtönében bukkant rá. Karolinával való célját levelében nem rejti véka alá: „Ha valaha kiszabadulok, férfias őszinteséggel nyújthatom jobbomat, szoríthatom ajkadhoz ajkamat!" Nem lehet vitás, kiszabadulása után feleségül akarta venni Karolinát. „A szerelmet, szépséges Hölgy, én nem csak nem bűnnek, de egyenesen szent erénynek tartom — írta Karolinának — Bűnnek azt tartanám, ha az érzeményedet vagy az érzékiség alacsony fokára vagy a társadalmi erőszakos igények szembekötősdis piacára hagynád szállani." A „társadalmi erőszakos igények" kitétel arra enged következtetni, hogy visszautasítja annak a feltevésnek a gondolatát is, mely szerint újabb házasságkötésétől „társadalmi felemelkedését" várná. Nem nehéz erre következtetni, ha arra gondolunk, hogy Komlóssy Karolina családja messzire visszamenőleg vezető szerepet játszott Debrecen város történetében, a К. Tóth Mihály atyja pedig, sőt nagyatyja is — bár nemességet kaptak Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelemtől — egyszerű könyvkötő volt.
Arról, hogy mi indította Karolinát a K. Tóthnak küldött levél megírására, biztosat nem tudunk. Lehet, hogy a viszontszerelem, a részvét, a honleányi kötelesség, vagy a hivő nő érzelmei adtak neki ehhez erőt és bátorságot. A levél utolsó soraiból: „Fogadd örök tiszteletemet és kézcsókjaimat barátodtól és nem lelkipásztorodtól", az tűnik ki, hogy a Karolina levelét K. Tóth Mihály hidegnek, hivatalosnak találta, s úgy érezte, nem a férfinak, hanem a papnak szól. Ezt bizonyítja az alábbi kitétel is: „Leveled lelkes és lelkesítő, csak hideg".
K. Tóth Mihály levele azonban nem merül ki a szerelmi vallomásban, Karolinával kapcsolatos érzelmeinek nyílt bevallásában. Ez a vallomás mintegy keretként öleli közre K. Tóthnak az olmützi börtönéletről való beszámolóját, ami számunkra az előbbinél sokkal értékesebb, s a dagályos, cikornyás stílus is ezeknél a beszámolóknál meglepően leegyszerűsödik.
Levelében börtönlakó társait így mutatja be: „Sokan vannak hitvány emberek jellem, és politikai érettség nélkül." E szerint az olmützi börtönben szép számmal lehettek az emberiség salakjaiból: tolvajok, rablók, rablógyilkosok, akikkel való együttlét a K. Tóth Mihály és hozzá hasonló jellemek számára külön szenvedést jelentett a világtól való elzártságon kívül. „Az, akit közülünk embernek lehet nevezni — írja egy helyen — rendszeres elfoglaltságokra szenteli fogsága éveit, s mindenki a maga szaktudásában képezi magát", de „vannak sokan, akik semmit sem tesznek, csak káromkodnak, veszekednek, spíonkodnak, árulkodnak. 73 fogolytársam közül apró kézimunkát tévő egyén csak kevés találtatik. Hat fur, farag, négy skatulyákat csinál. Fából faragó csak tavasz óta van köztünk, egy cseh. Ez csinál karpereceket, brostüket is." Mindezek azt bizonyítják, hogy a foglyokat rabtartóik nem dolgoztatták, mindegyikre, saját magára bízták, mivel üsse agyon fogsága idejét. Van is erre utalás egy debreceni lapban: „Miután a fogoly testileg nem dolgozhatott — nyilván közösségi, kötelező munkát nem végezhetett — a szellemi erő annál nagyobb mértékben fokozódott."
K. Tóth Mihályt főleg az írás, az olvasás, tanulás foglalkoztatta. Nagy gonddal fordított Maculay essay-ből, majd Gibbon híres történeti művéből, mely a római birodalom hanyatlásának okait tárgyalja. Ennek köteteit a debreceni főiskola könyvtárából hozatta el. A fordítás munkájában a tudós premontrei kanonok: Laki Döme volt segítségére, kivel a legjobb baráti kapcsolatot tartotta fenn. Ezek szerint a fogságban elmosódtak a felekezeti válaszfalak. K. Tóth Mihály felül tudott emelkedni a felekezeti korlátokon, s elsősorban az embert nézte, a jellemet. Linát is megkérdezte levelében: olvasta-e már Eötvös legújabb munkáját a XIX. szd. uralkodó eszméiről, de hozzátette: „Nem osztozom mindenütt az ő véleményében. De nem is Írhatott ő ugy, mint akart, a mint kellett volna." Olvasott is hát, de úgy, hogy az olvasott mű eszméit mérlegre téve, nem tette magáévá, ha annak helyességében kételkedett. Ugyanakkor világosan látta az írói szabadság korlátozását is. Űj oldaláról mutatják meg K. Tóth Mihályt a szocializmusról, a nemzetiségi kérdésről, a fajgyűlöletről való megnyilatkozásai. Levelének 4. oldalán ezt kérdezi Karolinától: „Jut-é eszedbe, midőn nálatok a szociális élet fonákságairól beszélgettünk?", majd így folytatja: „A szocializmus igéi közzül soknak kell testté válniuk, s az összes emberfajnak társadalmi élet-phasisai jönnek változat alá."

K. Tóth Mihályt tehát már régebben foglalkoztatta a társadalom struktúrájának megváltoztatása, de nem kizárólag magyar vonatkozásban, hanem az „összes emberfaj"-jal kapcsolatban. Nem kizárólagosan nemzetét, hanem az „összes emberfaj ok"-at teszi várományosává egy eljövendő nagy társadalmi változásnak, amikor prófétai ihletettséggel nézve a jövendőbe, látja a szocializmus igéinek testté válását. A „szocializmus testtéválása" kifejezés nem vonatkoztatható el K. Tóth Mihály papi mivoltától, hiszen János evangéliumára gondolhatott: „És az Ige testté lőn és lakozék mi közöttünk."Azonkívül azonban, hogy egy fogolytársával a télen 5 hónap estéit „francia socialis philozofusok munkáinak átolvasásával és megvitatásával" töltötték el, nem tudunk közelebbit arról, hogy kiknek a műveivel foglalkoztak. Volt-e már tudomása a XIX. sz. negyvenes éveinek közepén létrejött marxizmusról?" A „Deutsche-Französische Jahrbücher" első kettős száma már 1844-ben megjelent, s ennek számaiból ismerkedett-e meg Marx és Engels cikkeivel, melyekben az idealizmusról és a forradalmi demokratizmusról a dialektikus materializmusra és a tudományos kommunizmusra tértek át? Vagy csupán a francia és angol utópisztikus szocializmussal, Saint-Simon, Fourier, Owen eszméivel foglalkozott? Igaz, hogy az 1848-as forradalmakat európaszerte leverték, ez azonban nem tartóztathatta fel a munkásmozgalom szakadatlan növekedését és önállósulását, bár 1850-ben Marx és Engels szerint is a forradalom korszaka egyelőre véget ért. Nyílt kérdések halmazára kellene felelnünk, ha nem lenne K. Tóth Mihály idevonatkozó tudósítása ilyen szűkszavú.
Mindenesetre már magában meglepő, hogy K. Tóthék kezébe az olmützi várbörtönben szocializmussal foglalkozó könyv kerülhetett olyan időben, amikor a császáriak a forradalmi vagy a 48-as forradalomra emlékeztető iratokat, könyveket, képeket olyan elkeseredett dühvel üldözték, s büntették, akinél ilyesmit találtak, a cenzúrát pedig még a kormánylapokkal szemben is alkalmazták.
Hatalmas hivatali apparátus feladata volt a külföldi sajtótermékek megjelenésének, s a birodalomba való behozatalának ellenőrzése. Gyakran rajtaütésszerűén ellenőrző bizottságok lepték meg a könyvkereskedéseket, sőt a könyvárusok magánlakását is, hogy tiltott könyvek, nyomtatványok után kutassanak. Az ilyen ellenőrző bizottságokban a katonaság is képviselve volt. A titkos rendőrség mindjárt tudta: „Nagyszámú ingerlő röpiratok küldettek Lipcsétől Magyarországra". Szigorúan üldözték „Arthur Görgey von Harn, Tagesbuch einer ungarischen dame von Teréz Pulszky, Szózat a néphez a kormányrendszerről, Ludvig Kossuth von Arthur Frei" с. nyomtatványokat. Tudták, hogy Straburg-ban Éliás álnéven egy olyan magyar emigráns tartózkodott, „aki írásai által igen veszélyesnek mutatkozott, s hogy ez az Éliás egy Beckenhaupt nevű kereskedelmi utazóval" forradalmi iratokat igyekszik Magyarországon terjeszteni".
Ilyen ellenőrzés mellett hogy kerülhettek az olmützi várbörtönbe szocialista jellegű iratok? Feltehető, hogy becsempészte valaki vagy a szigorú rendelkezések ellenére a börtöncenzúra nem volt alapos. Ez utóbbi feltevést látszik megerősíteni az a tény, hogy K. Tóth Mihály írt arról, hogy a börtönben szocialista írásokat tanulmányoztak. Igaz, hogy nagy terjedelmű levelében többnyire szívügyéről ír, s Karolina iránti érzelmeinek kifejezésekor — talán tervszerűen — olyan dzsungelt tudott teremteni, melyben szinte elvesztek a börtönéletről való beszámolás mozzanatai. A cenzor oldalakon át a Karolinához fűzött érzelmekről olvasott, s abban a hitben, hogy ebben merül ki a fogoly mondanivalója, türelmetlenül dobta a levelet a szabadalmazottak közé.

 

Az ismertetett levél 1920-ban,  Artur főjegyző Bethlen.utcai  egykori házának az örökösök általi eladásakor, az épület padlásának átvizsgálásakor került elő.

person : D011 Komlósy Karolina 1815
Attached file :Fájl
back to documents list
Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.