A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt a lovagság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel. A csatában a páncélt viselő lovagoknak szükségük volt valamilyen ismertetőjelre, mely alapján meg lehetett őket különböztetni a tömegben. Erre alkalmas volt a pajzs és a sisakdísz.

Így alakult ki a címer, ami olyan, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett, a pajzsra helyezett mértani formákból és stilizált képekből álló, általában tartós használatú és örökölhető színes jelvény volt, amely tulajdonosaik azonosítására szolgált. A címer később grafikai jelképpé alakulva függetlenedett természetes hordozójától, a pajzstól.

A magyar köznemesség körében a címerhasználat Zsigmond király uralkodásától kezdve általános lett. A címer tulajdonosa címeréhez adomány révén jutott. A címeradományozás általában uralkodói jog volt – és mint ilyen komoly illetékfizetési kötelezettséggel járt. A címeradomány (armalis) azonban csak az illetékes vármegyében kihirdetve (iktatva) lépett életbe.

Kevésbé köztudott, hogy a címeradomány nem kötődött a nemességhez, és nem is adott automatikusan nemességet. Előfordult tehát, hogy a jobbágyok is kaptak címereslevelet, amennyiben kellő pénzt és befolyásos támogatót tudtak szerezni. Az armalis védelme alatt azután – jobbágy eredetüket letagadva – megkísérelték kivonni magukat a földesúri terhek teljesítése alól. Ezért előírták, hogy „ . . .az armalisleveleket azoknak megnyerője abban a vármegyében köteles kihirdetni, melyben köztudomás szerint lakik"; sőt: „Címeres nemesleveleket pedig jövőre a jobbágyházakban lakó parasztoknak az ő földesuraik ajánlata és beleegyezése nélkül ne adjanak."

A legelső címeradományok még címerrajz nélküli címerleírások voltak. Ez azt is szükségessé tette, hogy a címerleírások meghatározott, kötött szabályoknak feleljenek meg, hiszen csak így volt lehetséges a címerképet a kérelmező és adományozó eredeti szándéka szerint reprodukálni, illetve csak így lehetett egy címert a leírás alapján azonosítani. Hamarosan megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a címerek miniatúrájával.

 

 

Ezen elemek közül a címer fő része a pajzs a díszített sisakkal, a többi kiegészítő elem. A címer leírását is alapvetõ részeinek sorrendjében kell elvégezni.

 

A pajzs ábráit borításokkal alakítják ki. Ezek lehetnek mázak, melyek színekből (vörös, kék, zöld, fekete, bíbor) és fémekből (arany, ezüst) állnak, prémek (hermelin, evet vagy mál, ellenhermelin és fordított evet), illetve hím (damaszkozás). Színre szín, fémre fém nem kerülhet. Naturális ábráknál természetes szín (pl. barna medve) is előfordulhat. Grafikai ábrázolásban az arany sárgával, az ezüst pedig fehérrel helyettesített.

 

A heraldikában használatos színezés kötött, ami összefügg a kialakulás történettel, azaz a tényleges pajzsok borításának technológiájával.

 

 

 

A címer leírását hagyományosan viselőjének szemszögéből készítették, így az oldalak illetve irányok a külső szemlélő szempontjából felcserélődnek!

A címerleírás szabályai olyan összetettek, hogy általános ismertetés helyett azt a Komlóssy –címer leírásának elkészítésével szemléltetjük. Ahol mégis valamilyen általános szabályra utalunk, azt dőlt betűkkel különböztetjük meg a konkrét leírástól.

A pajzs egyenes állású, négyelt, csücskös talpú.

 

A Komlóssy címer elemeihez sem tudunk biztos jelentés-magyarázatot adni. A fő motívum (az öt gyönggyel díszített nemesi korona) viszonylag gyakran előforduló rangjelző. A kardot tartó páncélozott kar általában vitézségével és vezetői hajlamával kitűnő személyt szokott jelenteni. A többi elem szimbolikája teljesen bizonytalan: a hal egyes források szerint igaz, nagylelkű személyiséget, az élő fa pedig az élet és a föld misztikus kapcsolatára (is) utalhat.