A Komlóssy (Komlósy) család honlapja
név kezdőbetűje: (a több szempont szerinti keresést a kezdőbetűvel kell kezdeni)
ÁBCDEFGHIJKLMNÖOPRSTUVWZ
keresőszó:

Jankó NN
      lakóhely: Budapest
született :~1933
ág :Y - házassági rokonok nemzedékszám :1
Házasság :
Komlósy Lajos
Jankó Piroska neve 1956 után vált ismertté, híressé, sőt hírhedtté, egybeforrva a Köztársaság téri lincseléssel, annak is egyik legborzalmasabb cselekményével. A Komlósy Lajosnéval (a nővérével) Jankó Piroska Gyorskocsi utcába kerülésének másnapján felvett jegyzőkönyv még egyértelműbben bizonyítja, hogy a vizsgálat kezdetén Jankót a nyomozók még a fegyveres harc egyik résztvevőjének tekintették. Engedi hadnagy ugyanis feltette a kérdést: „A húgának volt fegyvere az ellenforradalom idején?” – amire Komlósyné határozott nemmel válaszolt.(Komlósy Lajosné jkv., 1957. március 14. BFL FB. Jankó…)
...Bangóról Komlósy Lajosné beszélt először a rendőröknek. Komlósynét figyelmeztették, hogy nem köteles vallomást tenni közvetlen hozzátartozója ügyében, ő azonban vallomást akart tenni. Jegyzőkönyvéből és 1963-as kegyelmi kérvényéből megállapíthatóan ártatlannak tudta a húgát, és bízott benne, hogy vallomásával segíteni tud neki. „Húgom elmondotta még, hogy a tüntetés megkezdése után, rá egy hétre, amikor már annyira nem lövöldöztek, egy Erzsi nevű barátnőjével elmentek széjjelnézni a városba. Említette, hogy voltak az Üllői úton és a Köztáraság téren, ahol sok halottat látott szanaszéjjel, még azt említette, hogy még akasztott embert is látott a Köztársaság téren. Húgom beszélt arról is, hogy látott egy embert, aki égéstől halt meg, össze volt zsugorodva, le volt takarva, és felemelte a takarót, hogy megnézze, hogy néz ki az a halott.”239 (Komlósyné vallomásában keveredik a Köztársaság téren történtekkel az, amit Jankó a Ferenc körúton látott és tett, jelezve, hogy húga elbeszélése alapján a kettő között nem látszott túl nagy különbség.) Engedi hadnagy kérdésére elmondta, hogy Bangó, akit ő csak Erzsiként ismert, együtt lakott az albérletben a húgával, de „Újévkor férjhez ment, és még november hónapban Szombathely környékére költözött”.
...Jankó Piroska 1956. szeptember 23-án töltötte be a huszadik évét......A korabeli hangulatot így látta Jankó nővére: „Számomra
még ma is érthetetlen, hogy a büntetőeljárásról beszámoló egykori napilapok minden ténybeli alap nélkül arról cikkeztek, hogy testvérem kivágta és a tomboló tömegnek felmutatta az említett honvédtiszt szívét, s ugyanakkor minduntalan prostituáltnak nevezték. E hisztérikus, a valóságtól nagyon messze álló sajtókampány szelleme beszivárgott a tárgyalóterembe is.”283
Abban tévedett Komlósyné, hogy a „sajtókampány szelleme beszivárgott a tárgyalóterembe”. Nem beszivárgott, hanem beterelték. A Fővárosi Ügyészség június 7-én felszólította a tárgyaló ügyészt, hogy a tárgyalás időpontjáról időben értesítse a vizsgálati osztály nyomozóját, Engedi László hadnagyot, az ő feladata volt közölni azt a Honvédelmi Minisztériummal, ahonnan „elvtársak szándékoznak a tárgyaláson megjelenni”.284 Ezért nem rendeltek el zárt tárgyalást..." ( KÖZELÍTÉSEK A KÁDÁRIZMUSHOZ Évkönyv 2008 SZAKOLCZAI ATTILA: SZEGÉNY JANKÓ PIROSKA Megsemmisítő eljárás)
Családfa részlet nézete :
Jankó NN
~1933 -
Komlósy Lajos
~1930 -


Aki látja a tegnapot, az tudja, hogy a mát a holnap fogja követni. Csak aki tudja, hogy a mát őseinek köszönheti, az érti, hogy holnap a gyermekeinek ma lesz; és ez az ő jövője.